HTML

lábdúc

A lábbelik és a(z igazán) "belevalók" kalandjai a flaszteren.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

"ment a sarkam vándorútra"

2008.05.20. 10:49 csajbéhá

Magas sarkú csizmába bújtam, mert ez az egyetlen a lábbelieim közül, aminek nem árt az eső. Ballagtam lefelé a hegyoldalon a tavaszi zuhatagban, elértem még a villamost is. Ekkor még nem volt semmi baj. Kényelmesen átszálltam a másik sárga hernyóra a Moszkva téren, miközben a napi teendőimet sorjáztam a fejemben. Békésen szemléltem a világot, mint egy Krisna-völgyi szent tehén. A nyugatinál nyögdécselve nyílt ki az ajtó. Hetyke csípőmozdulattal (a tőlem megszokott Travolta – E.T. keverékkel) léptem le a villamosról, mikor is a bal csizmám sarka egyszerűen elment. Úgy egy méterre landolt a szakadó esőben. Úgy néztem utána, mint ahogyan egy mezítlábas gyerek a népligetben Bagaméri bácsi fagylaltos kocsija után a nap végén, lévén neki már egy gombóc sem jutott. Szomorúsággal kevert csodálkozásomban „odatyúklépéseztem” a cipősarokhoz, mely felett úgy bábáskodtak a velem leszálló nyakkendős „urak” és a Mangó-lányok Sellő-Barbie jelmezben mintha Angelina Jolie ikrei pottyantak volna a Budapesti flaszterre. Azután mindenki elment. Segítségnyújtás nélkül. Bevallom, nem tudom mit vártam… Xéna dühével próbáltam az eltévelyedett „mocskos-disznó” sarkot a helyére ütlegelni, célszerszám híján az ernyőmmel, amit karácsonyra kaptam a pasim Tündér-Anyukájától (persze ez most jól jött, mert egy rénszarvasos pulóverrel még ennyire sem jutottam volna).
Irány a munka - gondoltam. Ráléptem (volna) a bal lábamra (is), de a csizmas(z)arok már rég nem volt a régi. Nyikorgott mint egy háború előtti páncéltőkés versenyzongora teteje a felnyitáskor. Hirtelen nem is tudtam, hogy honnan jön a hang - persze hamar lecsapódott, de varrógép olajat ugye nem hord magánál az ember lánya, úgyhogy mentem tovább, mint Arnie a Termiátor 1-ben. A „vonulásomat” csodálkozással, megvetéssel és sajnálattal teli szempárok kísérték. A beszédes tekintetek olyasmit susogtak, hogy: (pasiktól): –„Szegény hülye luvnyácska! Minek vesz fel ilyen magas sarkú csizmát, ha nem tud benne járni”. Valamit „-Milyen jó bőr! Kár, hogy ilyen sánta szegény! Ha kutya lenne, talán még befogadnám…! Valamint –„Nem baj Anyukám, a tekinteted mindenért kárpótolna. Ki veszi észre azt a kis sutaságot. (csajoktól) –„Atya ég! Én is felvehettem volna ma a magas sarkúmat, de nem jó nap ez a halálra. Szegény csaj, hogy fog örülni, ha hazaér és leveheti; tuti megbicsaklott a bokája”. (egy kismamától): -„Hú, de jó, hogy már 8 hónapos terhes vagyok, és felmentésem van a magas sarkúkból. Jogom van Scholl papucsban kimenni az utcára fényes nappal”.
Most a helyemen ülök. A csizmámat meg sajnálom; mert nagyon kényelmes - volt. 5 éve az én jószolgálati nagykövetem. Elértem benne a 112-es buszt és kettesével tudtam úgy venni a lépcsőfokokat rohanás közben, mint egy génmanipulált szöcske…és még a kórházba is ebben mentem be szülni. Szerettem.
Béke poraira.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://labduc.blog.hu/api/trackback/id/tr64478181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása